Ezzel a kétségbeesett felkiáltással kezdte a posztját nemrégiben egy újdonsült feleség az egyik menyasszonyi csoportban a Facebookon. Néhány nappal korábbi esküvőjének szeretett volna örök emléket állítani azzal, hogy kiszárítja a menyasszonyi csokrát. Posztja szerint, mindent úgy csinált, ahogy "a nagy könyvben meg van írva": felkötve és fejjel lefelé próbálta szárítani a csokrot. Az egyik virág azonban már akkor meg volt barnulva, amikor felkötötte, s most észrevette, hogy a mellette lévő is kezd barnulni. Gyorsan írt is a menyasszonyi csoportba, hátha ismer valaki valamilyen tuti tippet, házi praktikát, népi babonát vagy varázslatot, amellyel még meg lehet menteni a csokrot.
A menyasszonyok készségesen siettek a segítségére, jöttek is a jobbnál jobb ötletek, sőt, még vita is kerekedett, mert - mint ilyenkor általában - mindenkinek más elképzelései voltak a jó megoldásról:
- volt, aki szerint egy sötét szobában vagy egy szekrénybe, gardróbba zárva kell szárítani, mert a fény és a levegő nem tesz jót neki
- mások szerint nem szabad teljesíteni elsötétíteni és elzárni a levegőtől, inkább szellős helyen kell szárítani, sőt, akár még az erkélyre is ki lehet kötni
- volt, aki megesküdött volna rá, hogy a titok az, hogy nagyon magasra kell kötni
- de olyan is akadt, aki szerint mindegy, hogy milyen magasra van kötve, a lényeg, hogy hűvös, száraz helyen legyen
- egyesek viszont úgy gondolták, hogy minél párásabb a levegő, annál jobb
- a segítők tábora két csapatra szakadt: egyikük szerint be kell fújni hajlakkal, lehetőleg jó erősen
- másikuk szerint viszont nem szabad, sőt, egyenesen TILOS hajlakkot használni
- és persze jöttek az extrémebb ötletek is, mint például: ecetes vízbe kell tenni a fellógatás előtt
- száraz homokba kell lógatni egy-két hétig
- le kell fagyasztani
- össze kell préselni egy vastag könyvben
- és a mi kedvencünk: macskaalomba kell temetni és magas fokon kell mikrózni legalább 2-3 percig (!!!)
Feleség legyen a talpán, aki ebben a tanács-cumaniban el tud igazodni! Végül nem derült ki, hogy a kérdező melyik megoldást választotta, bár amennyire el volt keseredve, azon sem csodálkoznánk, ha szépen sorban kipróbálta volna mindegyiket. Arra viszont mérget mernénk venni, hogy ez a csokor nem élte túl az esküvő utáni második hetet.
Vajon mi motiválja azokat a menyasszonyokat, akik ki akarják szárítani az esküvői csokrukat?
Nyilvánvalóan ugyanaz, mint azokat, akik örökcsokrot rendelnek! Szeretnék eltenni a csokrot emlékbe. Szeretnének egy maradandó, kézzel fogható mementót a nagy napról. Szeretnék magukban újra és újra felidézni az esküvőjüket, valahányszor rápillantanak a csokorra. Szeretnék majd megmutatni a gyermekeiknek, unokáiknak a csokrot. És így tovább, hosszasan lehetne sorolni.
Egy megfelelő technikával kiszárított élővirágcsokor biztosan betöltheti ezeket a funkciókat - hogy mi a megfelelő technika, azt ne tőlünk kérdezzétek, de aki kipróbálta a macskaalmot és a mikrót, az számoljon be a tapasztalatairól (az e-mailt a boldogzsak@boldogzsak.hu címre várjuk) -, a szárított csokor azonban több szempontból is különbözik az örökcsokortól!
Például látványban!
Még emlékszem arra a hatalmas, gyönyörű rózsacsokorra, amit az első szerelmemtől kaptam azon a randin, amikor először csókolt meg! 15 éves voltam, a legboldogabb ember a világon! Nagy becsben tartottam minden apróságot, amihez a srác hozzáért, legyen az egy szalvéta, amibe a fagyi után megtörölte a száját vagy egy különös formájú kavics, amit a Duna-parton sétálva talált nekem. Persze, hogy meg akartam őrizni a rózsacsokrot is. Én is kiszárítottam, "ahogy a nagy könyvben meg van írva". A kapcsolatnak már rég nem volt se híre, se hamva, amikor az elszáradt csokor (illetve az, ami maradt belőle) még mindig ott lógott a függönykarnison, a sötétítő mögött. Eleinte nem volt szívem kidobni (mégiscsak az első szerelem, az első csók, az első csokor...), idővel pedig teljesen megfeledkeztem róla, csak néha jutott eszembe, amikor összeporszívóztam a lehullott száraz szirmokat, leveleket. Tíz évvel később, költözéshez készülődve került újra a kezeim közé, pontosabban: porladt szét a kezeim között.
Egészen döbbenetes látványt nyújtott. Az egy dolog, hogy vastagon belepte a por és beszőtték a pókok - erre nyilván számítani is lehetett -, de arra egyáltalán nem voltam felkészülve, hogy úgy fog kinézni, mint egy múmia. A szagáról nem is beszélve! Ez már nem az a gyönyörű csokor volt, amire emlékeztem és ami olyan hatalmas boldogságot adott tíz éve. Erről már semmilyen szép emlék nem jutott az eszembe, sőt, inkább összeborzongtam tőle. Hiszen ott tartottam a kezeim között egy csokor halott virágot, amit már tényleg csak a szentlélek mentett meg attól, hogy teljesen szétporladjon. Abban a pillanatban tudtam, hogy soha többet nem fogom kiszárítani az élő virágokat (még akkor sem, ha a menyasszonyi csokromról van szó), mert:
- nem lehet tisztán tartani
- a por mellett bacilusok tanyájaként is szolgál
- megbüdösödik
- nem lehet hozzáérni, mert széthullik - hogyan is mutatnám meg a gyerekeimnek, unokáimnak?
- egy idő után szétporlad magától is
- hiányzik belőle mindaz, ami az élővirágot olyan varázslatossá teszi: a színek, az illatok, a frissesség és úgy egyáltalán az ÉLET!
Akkor már tudtam azt is, hogy ha meg akarom majd tartani a menyasszonyi csokromat, biztos, hogy örökcsokrot fogok választani!
Sokan azért idegenkednek az örökcsokortól, mert úgy gondolják, hogy az túlságosan "művirág" hatású. Ezzel részben mi is egyetértünk. Vannak olyan, magukat örökcsokor-készítőknek nevező szolgáltatók, akik valóban művirágokat gyártanak, olyanokat, amiket mi általában a temetőbe szoktunk vinni a szeretteink sírjára. A művirág ugyanis műanyag virágot jelent, amely hasonlít az élővirágra - néha megszólalásig. Elismerjük, hogy azok a művirágok, amelyekről első ránézésre nem lehet eldönteni, hogy valódiak-e vagy sem, tényleg gyönyörűek - mi is pont ilyeneket szoktunk választani a temetőbe -, ám higgyétek el, hogy ezek sem bírják évekig, sőt! Tapasztalatból tudjuk, hogy a művirág (és ezek közé tartozik a habrózsa is, ami szintén egy bizonyos típusú műanyagból készül) pár hónap alatt teljesen tönkremegy (ha nem teszed ki az időjárás viszontagságainak, akkor is csak max. 1-2 évig bírja), megfakul, megrepedezik, elengedi magát a ragasztás és végül olyan rettenetes képet fog festeni, amiről minden eszedbe jut majd, csak életed legszebb napja nem!
Ezzel szemben a VALÓDI örökcsokor 40-50-60 év múlva is ugyanolyan színekben pompázik majd, mint az esküvőd napján. A VALÓDI örökcsokor ugyanis nem műanyagból készül, hanem valamilyen textíliából, a mi esetünkben például zsákvászonból - ami sokkal tartósabb, mint bármilyen más szövetanyag. (Nem véletlen, hogy a nagyszüleink is zsákvászonban tárolták a kukoricát, búzát, egyéb terményeket.) A VALÓDI örökcsokor nem fakul meg, nem kopik, nem repedezik és ha minőségi technikával és nagy odafigyeléssel készül, akkor az apró díszítőelemek sem potyognak le róla legalább 50 évig.
A VALÓDI örökcsokorra pontosan ugyanolyan csodálatos élmény lesz ránézni az Aranylakodalmatokon, mint az esküvőtökön!
Legfeljebb csak a kép fakul meg, a csokor biztosan nem!
Aki tehát örökcsokrot választ, az eleve nem várja azt, hogy olyan legyen, mint az élővirág. Az örökcsokor nem az élővirág tartós(ított) vagy "mű" másolata, hanem egy teljesen más típusú virág. Aki örökcsokrot rendel, az pontosan tudja, hogy a csokor igazi értéke az a különleges szépség, amelyben évtizedek múlva is lehet gyönyörködni. Mint ahogyan az élővirágot választó menyasszonyoknak is tisztában kell lenniük azzal, hogy csak egyetlen napig csodálhatják a friss és illatos virágokat.
A cikk elején említett menyasszonynak egyébként szerencséje volt, hiszen a csokra kibírta a nagy nap megpróbáltatásait. Járhatott volna sokkal rosszabbul is, mint az a menyasszony, aki nemrégiben ugyancsak a Facebookos csoportban próbált segítséget kérni a társaitól: ő egy nappal az esküvő előtt vette észre, hogy barnulnak a virágok. A csokrot nagyon megviselte az esküvő előtt tartott fotózás. Jöttek persze a jótanácsok és a népi praktikák az ecetes víztől a hajlakkon át a kiskutyakakiig, de az biztos, hogy az ő boldogsága már nem volt felhőtlen a nagy napon.
-----------
Ugye nem akarod, hogy a megbízhatatlan és amatőr esküvői szolgáltatók miatt RÉMÁLOMMÁ váljon életed legszebb napja? KATTINTS IDE vagy A KÉPRE és töltsd le az INGYENES útmutatónkat, amiből megtudhatod, hogy mire kell figyelned, ha szolgáltatókat választasz! ⤵⤵⤵
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.